Biztosan sokan átélték már azt az érzést, hogy hiába van munkájuk és keresnek pénzt, valahogy mégsem jutnak előrébb sem az anyagiak, sem az önmegvalósítás terén. Én így éreztem magam Magyarországon, amikor az egyetlen kiutat számomra a külföldi élet jelentette. Ezt a blogot azért indítottam, mert tapasztalataimmal segíteni és lelkesíteni akarom azokat, akik még elveszettnek érzik magukat Bécsben.

A Kezdetek…

Friss diplomásként Budapesten először nagyon motiváltan, optimistán küldtem az önéletrajzomat mindenhová annak reményében, hogy majd egy nagy cégnél dolgozhatok, aztán egyszer csak vállalaton belül lesz továbblépés és fejlődés. Voltak kisebb-nagyobb sikereim az álláskeresésben, de nem igazán találtam a helyem. Gyakran olyan állást vállaltam el, amiben nem éreztem jól magam, kevés fizetést kaptam és az önbecsülésem is ennek függvényében kezdett egyre inkább csökkenni. Akkor csak a nehézségeket láttam és úgy éreztem, hogy nincs kiút. Visszatekintve már értem, hogy mi miért történt velem és azóta igyekeztem a hibákból tanulni. Az ilyen rossz élmények nélkül sosem jutottam volna el arra a következtetésre, hogy valamit lépnem kell, de gyorsan…

Hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, úgy jött a kérdés a barátainktól (akik már évek óta Tirolban dolgoztak): Miért nem költöztök ki Ausztriába? Úgy hangzott, mintha hirtelen választ kaptunk volna arra, hogy hogyan tovább.  Felcsillant a remény a jobb életre, így párommal együtt úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Nem tagadom, volt bennünk félelem, de megtettük és azóta sem bántuk meg.

Első állomásunk: tirol

2010 augusztusától találtunk egy albérletet Tirolban. Csodálatosan szép helyen laktunk, ahol belecsöppenhettünk az igazi osztrák vidéki életbe. Amerre szem ellát, mindenhol zöld növények és virágok, csend és nyugalom. Ha valamilyen ünnep volt, az erkélyünkről is láthattuk, amint végigvonul egy fúvós zenekar az utcán, miközben a réteken terelték a teheneket. Igazi idilli állapot volt! Mivel német nyelvtudásom alig volt, szobalányként kezdtem, ahol szegényes némettudásom mellett reméltem, hogy valakivel legalább angolul tudok kommunikálni. Nem így történt, de nem is baj! Életem egyik legnagyobb kihívása volt ez az állás, mert fizikailag bírni kellett a kemény munkát, meg kellett érteni, hogy mit mondanak a munkatársaim és a főnököm, ráadásul a munka után igyekeztem erőt tartalékolni arra is, hogy a német nyelvtudásomat folyamatosan felépítsem és tökéletesítsem nyelvkönyvekből, CD-kből és egyéb forrásokból. Mindig láttam az aktuális célt a szemem előtt. Mire már jobban kommunikáltam németül, úgy éreztem, hogy ideje egy kicsit magasabb szintre lépni a munka terén, így jelentkeztem eladónak.

Fél év szobalánykodás után tehát eladóként folytattam a pályafutásomat, ami szintén új kihívások elé állított. Teljesen új feladatok vártak rám és többször kerültem kapcsolatba a helyiekkel. Párom ekkor már egy éve dolgozott eladóként egy másik cégnél. Főként az ő javaslatára kipróbáltam magam itt is. A vevőkkel való napi kapcsolat sokat segített a nyelvtudásomban, kezdtem sok folyamatot átlátni, az összefüggéseket egyedül felfedezni és egyre inkább erősödött bennem az a vágy, hogy tovább kell lépnem. Ekkor már tudatosult bennem, hogy irodai munkakörbe szeretnék visszatérni, de legalábbis olyan munkát szeretnék végezni, amit valamennyire szeretek, hiszen a nyelvtudásom már megvan hozzá és otthonról felsőfokú végzettséget is fel tudtam mutatni. Tirolban nem láttunk már több lehetőséget a fejlődésre, így döntenünk kellett, hogy merre tovább. Érlelődött bennünk az az elhatározás, hogy továbbképezzük magunkat és egyre értelmesebb munkát végezzünk, illetve Magyarországhoz is közelebb akartunk kerülni. Bécs ígérkezett a legjobb döntésnek, így belevágtunk.

a nagybetűs bécsi élet…

A bécsi indulásunk nem volt zökkenőmentes, de végül rövid időn belül megoldódott. Több lakást megnéztünk hol kedves, hol udvariatlan ingatlanossal. Az is megtörtént velünk, hogy egy ingatlanügynök nem jött el a megbeszélt időpontra, csak flegmán közölte telefonon, hogy otthon vannak a jelenlegi bérlők és hogy csak nyugodtan menjünk fel, kopogtassunk és a bérlő majd beenged. Nem vettük komolyan, inkább más megoldás után néztünk. Végül találtunk egy kompetensebb ingatlanirodát, amelyen keresztül hozzájuthattunk egy szép albérlethez Bécsben.

Az álláskeresés (ugyanúgy mint Magyarországon) itt sem könnyű, de nem lehetetlen. Nagy kitartás kell hozzá, hogy a hosszú keresgélés után még mindig erős legyen a vágy arra, hogy munkánk legyen, de megéri. Bécsbe költözésünk azzal kezdődött, hogy egyúttal be is jelentkeztünk a munkaügyi hivatalba. Sokan mondták, hogy az ügyintézők ilyenek meg olyanok. Nekünk voltak jó és rossz tapasztalataink is. Először német tanfolyamokra jártunk mind a ketten. Miután sikeres német nyelvvizsgát tettük, akkor kezdődött csak az igazi állásvadászat. Több évig kerestünk kisebb-nagyobb megszakításokkal. Párom a kereskedelemben (az eredeti szakmájában) kötött ki, én pedig visszakerültem az irodai világba. Ezt kértük, hát megkaptuk! 🙂 Most már csak egy cél lebeg a szemünk előtt: olyan munkát végezni, amit igazán szívvel-lélekkel tudunk csinálni és amiben az egész életünket szívesen eltöltenénk.

A legnehezebb időkben is igyekeztem optimista maradni, de amióta Bécsben élek, lényegesen könnyebben maradok pozitív, mert jobb alapokkal kezdhetek bele bármibe és úgy érzem, hogy nagyobb támogatást kapok. Rengeteg kedves, szimpatikus emberrel ismerkedtem meg itt (osztrákokkal, külföldiekkel és magyarokkal egyaránt) és Magyarországon is, akik mindig hozzátettek valami pluszt ahhoz, ahogyan a világot szemlélni lehet. Ezúton is köszönet nekik ezért!:)

és egy újabb költözés…

A költözködéseinknek ezzel még nincs vége. Idén nyártól Seestadt-ban fogunk lakni, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik, mert egy világhírű, megújuló energiákkal működő városrész lakói lehetünk. Ha valaki már ott él, vagy tervezi, hogy oda költözik, szívesen veszem tapasztalatait, ötleteit.

Viszlát legközelebb! 🙂