Wiener Parkpickerl: vége az ingyenes parkolásnak Bécsben

Bécs néhány kerületében a közterületen való parkolásért eddig csak a rövid idejű parkolási övezetekben (Kurzparkzonen) kellett fizetni, a mellékutcákban többnyire ingyenesen állhattunk meg az autóval. 2022 márciusától azonban sok éves huzavona után változnak a szabályok. Ezentúl az utcán hétfőtől péntekig (9-22 óra között) csak érvényes parkolójeggyel vagy az Önkormányzattól előre megigényelt parkolási matricával (Wiener Parkpickerl) engedik majd a parkolást. Nézzük meg ki igényelhet matricát, mennyi időre és mely területekre lesz érvényes, mekkora költségekre számíthatunk, valamint hogyan juthatunk hozzá.

Mi a célja a Wiener Parkpickerl egységes bevezetésének?

Kurzparkzone WienAz Önkormányzat a fizetős parkolóövezet kiterjesztésével elsődlegesen a lakosság parkolási helyzetét tervezi jobbá tenni. Bécs több kerületében ugyanis a lakók többsége panaszkodik, hogy napközben szinte lehetetlen a lakóhelyhez közel parkolóhelyet találni. A városvezetés feltett szándéka, hogy csökkenjen az autós forgalom (reményeik szerint ennek hatására a levegő minősége is jobb lesz) és ezzel egyidejűleg egyre vonzóbb legyen a tömegközlekedési eszközök, valamint a környezetbarát közlekedési eszközök (biciklik, rollerek) használata. A parkolómatrica bevételéből a közösségi közlekedés bővítését kívánják finanszírozni – derül ki Bécs város honlapján.

A bécsi rövid idejű parkolási zónákról (Kurzparkzonen), parkolójegyekről és parkolási díjakról itt találsz további információkat.

A 2022-es parkolási reform bevezetése előtti helyzet

Rövid ideig használható fizetős parkolóövezeteket először 1959-ben alakítottak ki Bécs belvárosában, az első kerület egyes területein – olvashatjuk Bécs város honlapján. 1993 után először csak a belvárosban, majd egészen 2019-ig bezárólag a külvárosi kerületekben is egyre több helyen vezettek be fizetős parkolóövezeteket. A 2019-es szabályozás óta a bécsi parkolási rendszer meglehetősen kusza: nem egységes sem a fizetős parkolás idősávja, sem a parkolás maximális időtartama, sem a fizetendő tarifa (forrás: https://www.wien.gv.at/verkehr/parken/kurzparkzonen/).

Jelenleg az 1-9. kerületekben, a 15. (beleértve a Neubaugürtel, Felberstraße, Schweglerstraße, Camillo-Sitte-Gasse, Gablenzgasse környékét is) és a 20. kerületben hétfőtől péntekig (kivéve munkaszüneti napokon) 9 és 22 óra között legfeljebb 2 órára lehet igénybe venni a fizetős parkolóövezeteket.

Hétvégén és munkaszüneti napokon 18 és 22 óra között – maximum 2 órára – csak a 15. kerületben (beleértve a Neubaugürtel, Felberstraße, Schweglerstraße, Camillo-Sitte-Gasse, Gablenzgasse környékét is) fizetős a parkolás.

A 10-12., 14-19. kerületekben hétfőtől péntekig (kivéve munkaszüneti napokon) 9 és 19 óra között érvényes a fizetős parkolás és maximum 3 óra időtartamra lehet megállni.

A bevásárlóutcákra (1-12. és 14-20. kerületekben) különleges előírások vonatkoznak. Itt mindössze maximum 1,5 órát engedélyeznek a hatóságok.

A 13., 21-23. kerületekben többségében ingyenes a parkolás, csak néhány forgalmasabb részen alakítottak ki fizetős parkoló zónákat. Egy-egy kerületen belül nagy eltérések vannak a maximális időtartam tekintetében. A parkolást jelző táblákon tüntetik fel, hogy milyen idősávban és milyen maximális időtartamra lehet megállni.

Parkolási matricával (Wiener Parkpickerl) a hatóság által meghatározott területeken minden esetben korlátlan ideig parkolhatunk (kivéve a bevásárlóutcák).
A Wiener Parkpickerl díja is jelenleg (az új parkolási szabályok életbelépése előtt) kerületenként eltér. Az 1.-9. és a 15. kerületben a Stadthalle környékén, valamint a 20. kerületben a legdrágább a parkolási díj (10 euró havonta). Ez 1 évre 120 euró, 2 évre 240 euró kiadást jelent.
A 10.-12., 14. kerületben, a 15. kerületben a Stadthalle területén kívül, illetve a 16.-19. kerületben (2019. július 1-től) a parkolás havi díja 7,50 euró. Ez most még 90 euró 1 évre és 180 euró 2 évre.

Hogyan változik a parkolás az osztrák fővárosban?

2022 márciusától kizárólag fizetős parkolási övezetek lesznek egész Bécsben. Ennek értelmében Donaustadt-ban, Floridsdorf-ban, Hietzing-ben, Liesing-ben, valamint Simmering-ben – ahol jelenleg csak a kerület egy részén kell fizetni a parkolásért – a fizetős parkolási övezetet kiterjesztik az egész kerületre. Bécs-szerte csak néhány, nagyon ritkán lakott terület számít majd kivételnek. Tehát mindenki, aki továbbra is büntetlenül szeretne Bécs utcáin parkolni, matricát ragaszt és rendszeresen fizet vagy – saját garázs, parkolóhely híján – havi bérletet vált az egyik parkoló cég mélygarázsába (ez mellesleg a Wiener Parkpickerl havidíjának többszöröse).

Egységesítik a matricával nem rendelkező autók maximális parkolási időtartamát is, ebben ugyanis jelenleg kerületenként eltérések vannak (lásd: A 2022-es parkolási reform bevezetése előtti helyzet)

A jövőben a rövid idejű parkolási zónákban – parkolási matrica nélkül – hétfőtől péntekig 9 és 22 óra között a maximális parkolási idő 2 óra lesz. A szükséges parkolójegyet (Parkschein) továbbra is papír alapon vagy okostelefonos alkalmazáson (Handyparken) keresztül vásárolhatjuk meg.

A bécsi bejelentett, állandó lakcímmel rendelkezők érvényes parkolási matricával lényegében bármelyik fizetős parkolóövezetben időkorlátozás nélkül parkolhatnak majd az autójukkal azon a kerületen belül, amelyben laknak.

Léteznek kimondottan a helyi lakosok számára fenntartott parkolóhelyek az 1., 2., 3., 4., 6., 7., 8., 9., 12., 15. és a 20. kerületben, amelyeket érvényes parkolójeggyel is TILOS elfoglalni. Ezeket a területeket a megállást és parkolást tiltó (“Ausgenommen Fahrzeuge mit Parkkleber für den … Bezirk sowie Behinderte“ feliratú) kiegészítő táblák jelzik. (Forrás: https://www.wien.gv.at/verkehr/parken/kurzparkzonen/index.html)

Mik az igénylés feltételei?

Ki igényelhet parkolási matricát?

Minden magánszemély, akinek állandó lakóhelye Bécs egyik fizetős parkolási övezetében található, igényelhet parkolómatricát autójára. Háztartásonként több (személyenként csak egy) kérvény adható be, feltéve hogy az adott lakcímen több bejegyzett autó tulajdonos lakik.

Speciális szabályozás vonatkozik a kiskertes övezetek (Kleingarten) lakóira: Aki állandó lakhelyét Bécsben, ideiglenes lakóhelyét pedig kis kertes övezetben jelentette be, igényelhet úgynevezett „szezonális matricát” (Saisonpickerl) erre a területre. Ez azonban mindig csak márciustól októberig érvényes, hiszen ez a kertészkedés időszaka.

Milyen járművekre vonatkozik?

  • A kérelmezőnek az autó bejegyzett tulajdonosának kell lennie, vagy lízing szerződéssel kell rendelkeznie az autóra.
  • Magánhasználatban lévő céges autókhoz.
  • A járművet állandó lakcímre kell bejelenteni (kivéve a magáncélú céges autókat).
  • Csererendszámú (Wechselkennzeichen) autókhoz.
  • Feltétel, hogy a kérelmező ténylegesen maga vezesse a szóban forgó járművet.
  • Személygépkocsi, amelynek össztömege nem haladhatja meg a 3,5 tonnát.

Mennyi időre és hogyan váltható ki a Wiener Parkpickerl?

Az új Wiener Parkpickerl már 2021. december 1 óta online előrendelhető. Az online igénylés összességében olcsóbb, kényelmesebb és gyorsabb is mint a személyes ügyintézés. A parkolómatricát az online igénylést követően körülbelül 1 héten belül postai úton elküldik a megadott címre.Wiener Parkpickerl
2022. január 10. óta személyesen is el lehet indítani az ügyintézést az illetékes kerületi önkormányzati hivatalban, azonban a COVID-korlátozások miatt ehhez előzetes időpont egyeztetés szükséges.

A matricát minimum 3 hónapra és maximum 24 hónapra lehet kiváltani. A jövőben a parkolómatrica havi 10 euróba fog kerülni Bécs-szerte. Ezen felül a matrica igénylésekor (minden egyes alkalommal!) egyszeri ügyintézési díjat számolnak fel.

Az ügyintézési díj a választott igénylési módtól függően a következőképpen alakul 2022-ben:

  • személyes ügyintézés (az önkormányzati kerületi hivatalnál) esetén minimum 50 euró,
  • online igénylés esetén annak, aki rendelkezik állampolgári igazolvánnyal (Bürgerkarte) vagy mobiltelefonos digitális aláírással (Handy-Signatur), 39,30 euró (8,60 euró szövetségi adó + 35,70 euró adminisztrációs díj) az ügyintézés díja. Ebben az esetben nincs semmilyen díj csatolmányonként, hiszen egy központi adatbázisból kérik le a személyes adatainkat.
  • online igénylés esetén annak, aki nem rendelkezik állampolgári igazolvánnyal vagy mobiltelefonos digitális aláírással, legalább 43 eurót kell fizetnie.
Díjak az önkormányzati kerületi hivatalhoz benyújtott kérelem esetén 2022-ben:
    Szövetségi adó kérelmenként 14,30 EUR
    Csatolmányonként (maximum 21,80 EUR) 3,90 EUR
    Adminisztrációs díj 35,70 EUR
Díjak online igénylés esetén 2022-ben:
    Szövetségi adó kérelmenként 8,60 EUR
    Csatolmányonként 2,30 EUR
    Adminisztrációs díj 30,70 EUR

Összességében tehát jobban járnak azok, akik a személyes ügyintézés helyett online nyújtják be a kérelmet, illetve hosszabb időre (például 2 évre) igényelnek.

Íme egy videó az igénylés folyamatáról:

Nézzünk egy konkrét példát…

Tegyük fel, hogy 6 hónapra szeretnénk matricát igényelni a lehető legkisebb költséggel. Amennyiben rendelkezünk állampolgári igazolvánnyal (Bürgerkarte) vagy mobiltelefonos digitális aláírással (Handy-Signatur), praktikusabb és olcsóbb ha online intézzük az igénylést. Ebben az esetben minden szükséges dokumentum (például forgalmi engedély, fényképes igazolvány) az osztrák központi nyilvántartásban már szerepel. Csak annyi a dolgunk, hogy hozzá kell járulnunk az adataink felhasználásához az igénylő adatlap kitöltésekor. Így nem csak gyorsabb, de olcsóbb is az egész folyamat, mert nincsenek csatolmányaink.

Online igénylés 6 hónapra (Bürgerkarte/Handy-Signatur) 2022-ben
    Parkolódíj 6 hónapra (6 x 10 EUR) 60 EUR
    Szövetségi adó kérelmenként 8,60 EUR
    Csatolmányonként 0 EUR
    Adminisztrációs díj 30,70 EUR
    Összesen: 99,30 EUR

Akinek valamilyen okból kifolyólag nincs többé szüksége a parkolási matricára és a tényleges érvényességi idő lejárta előtt lemondja azt, annak Bécs Önkormányzata a befizetett összeget arányosan visszatéríti. A már megkezdett hónapokra azonban nem jár vissza pénz.

A személyes ügyintézés mellett bármilyen változást (szélvédő csere, autócsere, költözés, rendszámcsere, lemondási kérelem) online is be lehet jelenteni ezen az űrlapon.

Mely területekre lesz érvényes a Wiener Parkpickerl?

A parkolómatricával ellátott autók az Önkormányzat által meghatározott területen belül valamennyi rövid távú parkolási zónában időbeli korlátozás nélkül parkolhatnak (kivéve a bevásárlóutcákat). Az érintett terület nem feltétlenül azonos a lakónegyeddel, esetenként más kerületek egy része is ide tartozhat.

 

Az igénylés után Bécs Önkormányzata a matricával és a parkolási szabályzattal együtt kiküld egy térképet azokról a területekről, amelyekre a matricánk érvényes.

Mi vonatkozik a korábban kiváltott, “régi” parkolási matricákra?

A 2022 márciusa előtt vásárolt parkolómatricák a szabályozás által érintett új matricás körzetekre is érvényesek, valamint az igényléskor meghatározott időre. Tehát csak a régi matrica érvényességi idejének lejárata előtt kell újat igényelni és ekkor a friss szabályozásnak megfelelően új matricát állítanak ki.

Itt találtok egy videót arról, hogy hogyan ellenőrzik a matrica érvényességét:

Fontos! A lejárat előtt 4 héttel új kérelmet kell benyújtani az Önkormányzathoz. Ezt érdemes körültekintően kezelni, mert akik az igénylésnél nem járultak hozzá adataik felhasználásához, a továbbiakban nem kapnak automatikus emlékeztetőt az érvényességi idő lejárta előtt. A matrica érvényességi idejét itt lehet lekérdezni: https://mein.wien.gv.at/Meine-Amtswege/?parkpickerl-gueltigkeitsabfrage#dss-meine-amtswege-parkpickerl-gueltigkeit-modal

Kivételek…

Bár általánosságban mindenhol fizetni kell a parkolásért, felmerül a kérdés hogy milyen körülmények között lehet ettől eltekinteni. Íme néhány kivétel:

  • Orvosok, ápolók orvosi segítségnyújtás céljából megállhatnak bárhol és bármennyi időre
  • Taxival is szabad megállni arra az időre, amíg az utas ki- vagy beszáll, illetve fizet
  • Amennyiben a gépjármű vezetője fogyatékkal él és erre vonatkozóan hivatalos igazolvánnyal (Behindertenpass) rendelkezik (ezt az Önkormányzat állítja ki kérvény alapján), felmentést kap a parkolódíj fizetése alól
  • Elektromos autók megállhatnak az utcán érvényes parkolójegy vagy matrica nélkül arra az időtartamra, amíg az autót egy töltőállomáson töltik.
  • Hétköznap 22 óra után és reggel 9 óra előtt, valamint hétvégén a legtöbb fizetős övezet ingyenesen vehető igénybe. Azonban mindig figyelni kell az erre vonatkozó tájékoztató táblákat, mert ez zónánként eltérő lehet (különösen a belvárosi kerületekben, bevásárlóövezetek környékén).

Összegzés

Amennyire jó ötletnek tűnik a matrica bevezetése a városvezetés szerint, épp annyira sok bosszúságot okoz az ingázók, a látogatóba érkezők és az amúgy is viharvert turizmus számára. Az még a jövő kérdése, hogy a tervezett reform után a lakók vidáman átváltanak-e a tömegközlekedési eszközök használatára a pandémia kellős közepén, biciklire vagy rollerre pattannak-e vagy továbbra is naponta parkolóhelyet vadásznak (csak ezentúl plusz havi tíz euróért).

3 thoughts on “Wiener Parkpickerl: vége az ingyenes parkolásnak Bécsben

  1. Azt szeretném megkérdezni, hogy mit jelent ez pontosan, hogy “legfeljebb 2 órára lehet igénybe venni a fizetős parkolóövezeteket”? Tervezünk menni a családdal néhány napra Bécsbe és alapvetően tömeg közlekednénk, de a kocsit szerettem volna az apartman környékén hagyni (schönbrunn melletti szállásról van szó). A szállásnál azt írták, hogy H-P-ig 9:00-19:00 között a szállás mellett 2.20 euro a parkolás, hétvégén és ünnepnapokon ingyenes. Mivel húsvétkor mennénk, így nekem csak pénteken kb 15:00-19:00-ig kéne parkolót fizetnem, de akkor ezek szerint ezt nem tehetem meg a 2 órás limit miatt?

    • Kedves András!

      Igen, ezentúl maximum 2 órát parkolhatunk egy parkolóhelyen az utcán. Bár nem mindig ellenőrzik a hatóságok, elvileg 2 óra leteltével el kell állni a parkolóhelyről. Bécs Önkormányzatának honlapján az áll, hogy ebben az esetben a kiszabható bírság 36 EUR (https://www.wien.gv.at/verkehr/parken/strafen/organstrafverfuegung.html) és 365 EUR (https://www.wien.gv.at/verkehr/parken/strafen/anonymverfuegung.html) között mozog. Biztosan nem a büntetőcédulákkal vagy az ide-oda parkolással szeretnétek tölteni az egész napot, ezért inkább más megoldást ajánlok.

      Először azt javaslom, kérdezd meg a szállásadótokat, hátha van neki szerződése valamelyik parkoló társasággal a környéken. Ez lenne a legkedvezőbb megoldás (gyakran semmibe sem kerül).

      Ha nincs, akkor maradnak a mélygarázsok, ahol időkorlátozás nélkül parkolhattok egy vagy akár több napra is. Van több mélygarázs is a Schönbrunn környékén, de némelyikben rettenetesen szűk helyen lehet ki- és behajtani. A parkolóhelyek pedig… az az ember érzése, hogy Matchbox-okra tervezték.

      Ezeket a mélygarázsokat ajánlanám első körben:

      A Schönbrunn mellett közvetlenül a felszíni APCOA parkolóban tudtok parkolni. Cserébe itt a legdrágább a parkolás (39 Euro/nap):
      https://www.apcoa.at/en/parking/vienna/parkplatz-schoenbrunn-wien-apcoa/

      Egy kicsi sétával elérhető a Schlossalle Schönbrunn mellett egy olcsóbb megoldás a BestParking jóvoltából, ahol 29 Euro/nap a tarifa:
      https://bestinparking.com/at/de/garage/wien/linzer-strasse-3a

      Még egy tipp: a https://parkplatzsuche.at/ weboldalon rá lehet keresni a parkolási idő és a helyszín kiválasztásával, hogy hol mennyibe kerülne egy napos parkolás.

      A mélygarázsban korlátlan ideig parkolhattok. Maximum napidíj van, így stresszmentesen letehetitek az autót mindenféle plusz költségek nélkül. Fontos! A parkolókártyát ne hagyjátok az autóban, mert a garázs bejárata gyakran CSAK ezzel a kis kártyával nyílik!

      Remélem, segítettem! Kellemes időtöltést kívánok a családi utazáshoz! 🙂

Szólj hozzá!